Harmadik fejezet

Kivergődtem az ágyból annak rövidebbik oldalán, és keményen bevertem a sípcsontomat egy alacsony asztalkába, amit első dühömben felrúgtam, és a tetejére halmozott adatlemezek szétrepültek. Ezt meg ki rakta ide? Tudtam, hogy nem én, mert még egy kisebb lökéstől is ugyanúgy eldőlt volna, mint a rúgásomtól.

Körülnéztem a hálószobában, és a félhomályban mindenféle holmit láttam, amelyek valahogy nem illettek oda. A falakon sorakozó hologramok egész kellemes hatást keltettek. Egyik-másik Korélia, vagyis a szülőbolygóm tájait ábrázolta, csakhogy olyan tájakat, amelyeken én még sosem jártam. Ki hozta össze az otthonomnak ezt az undok, silány utánzatát?

A lábam beleakadt az ágyneműbe, amit az imént lelöktem magamról, és a lendülettől hasra estem, pontosabban a kezemre és a térdemre. A sípcsontomban égő fájdalom jelentkezett a térdemben, illetve a csuklómban is, és a kíntól az elmém szempillantás alatt kitisztult. Rájöttem, hogy a hologramok, az asztal, és a különféle tárgyak nem az enyémek, hanem Mirax hozta őket a lakásunkba. Mirax, a feleségem.

Végigpásztáztam a tekintetemmel a seregnyi apróságon, amit Mirax azért szerzett be, hogy otthonosabbá tegye a lakásunkat. Valamilyen úton-módon sikerült pótolni számos tárgyat azok közül, amelyeket mindörökre elvesztettünk, amikor az előző otthonunk megsemmisült. Mialatt szétnéztem, fel tudtam mérni, hogy mivel bővítette ki az eredeti berendezést, és még arra is emlékeztem, hogy mikor és hol szerzett be bizonyos darabokat. Bekukkantottam a falfülkébe, ahol rátaláltam a ruháira, amelyek takaros rendben lógtak a keresztrúdról. Könnyűszerrel előhívtam az emlékezetemből, hogy mikor vásárolta ezt a kosztümöt, vagy honnan kerítette azt a kiskabátot.

Ám furcsa módon nem tudtam visszaemlékezni arra, hogy milyen kapcsolat fűzte őt az egyes öltözeteihez. Hiába bámultam a ruháit, nem jutott eszembe, hogy melyik a kedvence. Nem jutott eszembe, hogy melyik kabátját szereti, mert kellően karcsúsítja, vagy melyik blúzát és nadrágját tartja megfelelőnek üzleti tárgyalásokhoz, vagy pedig hogy mit szokott viselni, amikor kirándulni mentünk.

Szemügyre vettem az egyik hologramot, ami a koréliai Vreni-szigetet ábrázolta. Az apró, fákkal borított sziget mintha lebegett volna a tajtékzó tenger felett, míg odafent, a magasban viharfelhő száguldott felé. Kicsivel odébb oldalaztam, és ebből a szögből megláttam egy vaskos, háromágú szigonyt, amelyből száz és száz csáp nyúlt ki, és tekergett a hullámok között. A kép lenyűgöző hatást keltett, valódi mestermű volt, viszont nem tudtam felidézni, hogy Mirax miért vágyott rá - mert ismerte az alkotóját, vagy mert egyszer eltöltött pár napot azon a szigeten, vagy pedig befektetés gyanánt vásárolta.

Mirax eltűnt, és én egyre kevésbé emlékszem életének részleteire.

Mélyet lélegeztem, és átrohantam a nappaliba. A holokészülék vörös lámpája még ekkor is villogott. Úgy csaptam le a lejátszógombra, ahogyan a találatot kapott gép pilótája a katapult kioldójára. Mirax fényalakja ismét megjelent, én pedig elmosolyodtam, de mialatt beszélt, a mosoly lassan lehervadt a képemről. Most már más szemmel néztem a felvételt, és rájöttem, hogy az arcáról, a hangjából, és valahogy az egész lényéből hiányoznak az igazi érzések. Mintha reklámfilmet láttam volna, mintha egy gyönyörű nő próbált volna eladni nekem valamit, bármit, a lumtól kezdve egy kéthetes alakathai nyaralásig.

Megnyomtam egy másik billentyűt, amivel kommunikációs üzemmódba kapcsoltam a berendezést, majd begépeltem az Osztag Főhadiszállásának egyik számát. Pillanatokkal később egy fekete droid fejének és vállának képe jelent meg előttem. A körvonalai és merev ábrázatának részletei belevesztek a sötét háttérbe, így jószerével nem láttam belőle mást, mint aranyló fénnyel világító, sárga szemét.

- Ön a Zsivány-osztag Főhadiszállását hívta - közölte a droid. - Itt Emtri beszél. Örülök, hogy viszontlátom, Horn kapitány.

- Én is örülök neked, Emtri - hadartam, majd kezemet a fejemhez kapva beletúrtam rövidre nyírt hajamba, és folytattam: - Fel fogok tenni neked néhány kérdést, amelyekre egyenes választ várok. Némelyik kissé különösnek fog hangzani.

- Vettem a kérése paramétereit - közölte a maga gépiesen közönyös módján a droid.

- Helyes... - néhány pillanatig haboztam, aztán belekezdtem: - Most hajnali egy óra harminc van az Egyesített Galaktikus Idő szerint, ugye?

- Egy óra harmincegy perc, huszonhét másodperc, uram - felelte a droid.

Bólintottam egyet. Általában bosszantónak találtam, hogy Emtri már-már szolgai módon ragaszkodik a valósághoz, de ez a vonása ezekben a pillanatokban azt jelentette nekem, mint a mentőkötél a fuldoklónak. Mélyet lélegeztem, és ismét megszólaltam:

- Én pedig Corran Horn vagyok, ugye?

A droid kissé hátrahőkölt, de azonnal válaszolt:

- Igen, uram. Egy pillanat... A hangja 99.4953 százalékban egyezik az itt tárolt hangmintájával, az eltérés oka valószínűleg a legutóbbi bevetése során átélt stressz, illetve a fáradtság.

- Rendben, Emtri, eddig nagyon jó - feleltem na, most jön a lényeg.

A droid felém hajolt, és közölte:

- Hallgatom, uram.

Nyeltem egyet, és kiböktem:

- Feleségül vettem Mirax Terriket, igaz?

- Óh, igen, uram! - vágta rá Emtri, és a szeméből az eddiginél is erősebb fény áradt. - Talán emlékszik még arra, hogy részt vettem azon a ceremónián, amelyen Antilles parancsnok adta össze önöket a Lusankyán, aztán azon is, amelyet itt tartottak, a Coruscanton. Úgy hiszem, Füttyös készített holofelvételt az első szertartásról, és biztosan tudom, hogy több felvétel is készült a másodikról.

Leesett az állam, és kimaradt a lélegzetem. Tudtam, hogy ezek a felvételek léteznek, de megfeledkeztem róluk. Az eredetiek az otthonunkkal együtt megsemmisültek, de Mirax megszerezte a másolatukat az apjától. Szívem szerint odaugrottam volna ahhoz a szekrényhez, amelyikben a lemezeket tároltuk, hogy nyomban belenézzek valamelyikbe, de ellenálltam a kísértésnek. Nem mertem megkockáztatni, hogy ugyanolyan szenvtelennek találom őket, mint Mirax üzenetét.

- Jól érzi magát, Horn kapitány? - érdeklődött óvatosan a droid.

Először a homlokomat ráncolgatva tétováztam, de aztán bólintottam egyet.

- Nem is tudom, Emtri - mormoltam bizonytalanul. - Elérhető most az ezredes úr?

- Az ezredes úr az irodájában tartózkodik - válaszolta a droid, mialatt a szeme megvillant néhányszor. - Van egy megbeszélése, ami mostantól számítva harminc perc múlva kezdődik.

- Kérd meg, hogy törölje vagy halassza el! Beszélnem kell vele - hadartam, és olyan átható tekintettel meredtem Emtrire, mintha módomban állt volna behatolni a robotagyába, és megéreztetni vele, mennyire sürgős az ügy. Rövid töprengés után, hogy nyomatékot adjak a kérésemnek, hozzátettem: - Mirax eltűnt, úgy értem, tényleg eltűnt, és meg kell találnom őt. Fél óra múlva ott leszek. Horn kiszáll.

A vártnál kicsivel később érkeztem, mert legalább öt percet töltöttem a szekrénynél és a falfülkénél. Bármit hajlandó lettem volna magamra kapni, viszont felfedeztem egy rakás inget és nadrágot, amelyeket Mirax hozott nekem a Galaxis legkülönfélébb zugaiból. És akárhogy törtem a fejem, nem emlékeztem arra, hogy ő mit szólt ezekhez a ruhadarabokhoz. Nem jutott eszembe, hogy nevetett vagy szörnyülködött, amikor felvetette velem az ajándékait, és az sem, hogy mit mondott, miután leszedtem magamról azokat. Az ingeim laposan és élettelenül lógtak a szekrényben, mintha egy másik, letűnt kor emlékének szellemei lettek volna.

Végezetül magamra rángattam egy inget és egy nadrágot - egy színben és mintázatban förtelmes párosítást, mint az később kiderült, de hát a szupernóvák szerelmére, sötétben öltözködtem. Az északnak tartó lebegőbuszon olyan képet vágtam, hogy a többi utas elhúzódott tőlem. Utazhattam volna a siklónkkal is, és kétségkívül be tudtam volna hozni az öltözködéssel elvesztegetett perceket, de tudtam, hogy ebben az állapotomban még a város pillanatnyilag gyér légi forgalmában sem érnék célba.

Emtri meg sem próbált feltartóztatni Tycho irodájának előszobájában. Elrohantam a droid mellett, berontottam az ajtón, majd vigyázzállásba vágtam magam, és miután a lehető legszabályosabban tisztelegtem, megszólaltam:

- Köszönöm, hogy fogadott, uram!

Tycho az íróasztalánál állt, mögötte a hatalmas páncélüveg ablakon keresztül a Császári Palotára nyílt kilátás; Az acélosan egyenes tartású, karcsú derekú parancsnok rövidre nyíratta sötétbarna haját, amely éppen csak szürkülni kezdett egy kicsit a halántékánál. Kimért, gyors mozdulatokkal viszonozta a tisztelgést, kék szeméből együtt érző tekintet sugárzott.

- Emtri tájékoztatott a gondjáról, de a részletekkel adós maradt - közölte minden kertelést és udvariaskodást mellőzve.

- Neki sem árultam el többet - feleltem. - Elnézést.

- Azt hiszem, nem az ön hibája - felelte Tycho, azzal rámutatott az asztalával szemben álló székek egyikére, majd a bejárat felé pillantva hozzátette: - Ezért is kértem meg Cracken tábornokot, hogy csatlakozzon hozzánk.

Megfordultam, és megláttam, hogy Airen Cracken belép az irodába. Idős férfi létére egy kilónyi súlyfelesleget sem szedett magára. A haja majdnem teljesen fehér színű volt, viszont a feje oldalán és a tarkóján megmaradt valami abból vörös árnyalatból, amit Pash, a fia örökölt tőle. A szeme zöldben játszott, akárcsak az enyém, de inkább tengerzöldben, amitől a tekintete folyton ébernek és kissé ridegnek hatott. Megvárta, amíg mindketten tisztelgünk neki, és miután megtettük, feszesen viszonozta a köszöntést.

Tycho kivárt, amíg a tábornok letelepszik az egyik székre, aztán maga is helyet foglalt.

- Amúgy is Cracken tábornokkal lett volna találkozóm - magyarázta felém pillantva -, és nyilván megérti, hogy nem halaszthattam el.

H Természetesen, uram - dörmögtem, és leültem a kijelölt helyemre.

Első ízben akkor találkoztam Cracken tábornokkal a Coruscanton, amikor megjelentem Tycho árulási és gyilkossági perének egyik tárgyalásán. A megérkezésem szemmel láthatólag meglepte a tábornokot, de ez volt az első és utolsó alkalom, amikor úgy vettem észre, hogy valami váratlanul éri őt. Ezt követően megkért, hogy segítsek neki tárgyalni Booster Terrikkel egy birodalmi csillagromboló birtoklásáról, én pedig nyomasztó kudarcot vallottam. Az azóta lezajlott, rendszertelen találkozásaink viszonylag tűrhetőre sikerültek, most viszont a legkevésbé sem találtam megnyugtatónak a jelenlétét.

Cracken furcsán, sejtelmesen mosolygott rám, és megszólalt:

- Meg akartam beszélni Celchu ezredessel azt az értesülést, amit Phan Riizolótól, a Booty Full parancsnokától kaptunk. Igazából kevés olyasmit tudtunk meg tőle, ami segítene, hogy végre elintézzük az Invidious-t, vagy ami feltárná előttünk a hajó hollétének rejtélyét.

- Én inkább a feleségemről szeretnék beszélni - szóltam közbe, és gyanakodva figyeltem a tábornokot.

- Tudom, de higgye el, Horn kapitány - felelte bólogatva Cracken ez a két ügy összefügg egymással.

Miután elhallgatott, előrehajolt, és a tenyerében lapuló kézi számítógép kábelét beledugta a Tycho asztalán álló holovetítő egyik aljzatába. Pillanatokkal később az asztal közepe felett megjelent egy birodalmi csillagromboló képe - míg az asztal széle felett az Alderaan fehér felsősávokkal tarkított, kéklő gömbje ragyogott fel.

- Íme az Invidious - jelentette be Cracken -, egy régebbi holofelvételt látunk, miután jelenleg nem áll rendelkezésünkre megbízható kép, amely a jelenlegi állapotában ábrázolja. A Császár halálának idején egy csapásmérő egységben szolgált, Teradoc főadmirális parancsnoksága alatt. Fontos részét képezte annak a flottának, amellyel Teradoc - a Birodalom felmorzsolódása során - védeni próbálta a birtokáit. Mindez nagyjából hét évvel ezelőtt történt. Aztán, körülbelül hat évvel ezelőtt Leonia Tavira szerezte meg a hajót.

Cracken megnyomott egy gombot a számítógépén, mire az Invidious eltűnt, a helyén egy fiatal nő, vagy inkább lány holoalakja jelent meg. Az ifjú hölgy a Császári Flotta egyenruháját viselte, valamint egy admirális rangjelzéseit. Az utóbbi évek során annyiszor láttam ezeket a jelvényeket a különféle önjelölt hadurak ruházatán, hogy már-már úgy hittem, búcsúajándék vagy emléktárgy gyanánt osztogatták őket a Császár temetésén - viszont Tavira megdöbbentően fiatalnak tűnt. Az álla vonalában egyenesre vágatta a haját, ami külön kihangsúlyozta a fiatalságát, viszont égszínkék szemében valami ősi mohóság fényei lobogtak.

A tábornokra pillantottam, és megjegyeztem:

- Hiszen ő még gyerek!

- Volt - felelte Cracken, azzal hátradőlt, és tovább magyarázott: - Úgy tudjuk, tizenhat éves korában szerelmi viszonyba bonyolódott a moff-fal az Eiattu 4-en, a Zsivány-osztag egykori pilótájának szülőbolygóján.

- Hát igen, Plourr - dörmögte mosolyogva Tycho. - Nem tudtuk, hogy az uralkodócsalád tagja, egészen addig, amíg el nem jöttek érte, hogy hazavigyék királynőnek.

Egy pillanatra elgondolkodtam, majd megszólaltam:

- Az még az osztag újbóli megteremtése és Coruscant bevétele előtt történt. Én sem tudtam, hogy kicsoda ő, amikor összeakadtam vele a Korélián.

- Igen, és az esetről szóló jelentései igen kedvező fényben tüntették fel önt, kapitány - jelentette ki mosolyogva Cracken, azzal a hasa előtt összekulcsolta a két kezét, és folytatta: - Szóval, az ifjú hölgy módfelett becsvágyónak bizonyult, és a feleségének váratlan, minden látszat szerint baleseti halála után a moff elvette Leoniát. Ezt követően a moff súlyos agyvérzésen esett át, amitől megnémult és megbénult. És mert allergiás volt a baktára, nem egykönnyen gyógyulhatott fel, de keményen megdolgozott azért, hogy valamennyire felépüljön. Néhány hónap elteltével ismét képes volt mozgatni az egyik kezét, amit nyomban ki is használt. Maga ellen fordította a sugárvetőjét, és öngyilkosságot követett el. Leonia magára vette a címét és a feladatait, aztán ő kormányozta az Eiattu 4-et, egészen addig, amíg Plourr és a Zsiványok menekülésre kényszerítették. És ő el is menekült, persze a bolygó vagyonának tekintélyes részét is magával vitte.

Végigfutott a hátamon a hideg. Az évek folyamán számtalan történetet hallottam olyanokról, akik készségesen feláldoztak másokat a saját vágyaik kielégítése érdekében. Sőt a KorBiz-nál még nyomoztam is néhány gyilkos özvegy után, de ők jelentéktelen senkik voltak Leonia Tavirához képest.

- Vannak kétségek aziránt, hogy Leonia tette el láb alól a férjét, és annak első feleségét?

- Részemről semmi - felelte Cracken a fejét csóválva. - Viszont egyetlen bizonyítékunk sincs arra nézve, hogy ő a tettes. Szóval, miután elmenekült az Eiatturól, nyoma veszett. Nem hallottunk felőle egészen addig, amíg váratlanul összeakadt a Zsivány-osztaggal. Akkor már egy kisebb kalózbandának parancsolt, amivel még nem tudott úgy bánni, mint manapság az Invidekkel. Az összecsapás folyamán megint csak elmenekült, aztán valahogyan találkozott Teradoc-kal. Előttünk ismeretlen árért megvásárolta az Invidious-t, aztán megint eltűnt, egy-egy támadást leszámítva. Thrawn hadjárata idején merészebb lett, és a Császár visszatérésekor első ízben az Invidekkel bukkant fel. Akkor még kevés fejfájást okozott, de azóta alaposan megtanulta irányítani a kalózait.

Leonia képe eltűnt, helyén a Booty Full lassan forgó holoképe jelent meg.

- Az ifjú hölgy nem kevesebbet csinált - folytatta a tábornok - mint egységes flottává kovácsolt egy szabadúszó kalózokból és fosztogatókból álló laza szövetséget. Megadja nekik a találkozás helyszínét és időpontját, majd megtervezi az útvonalakat, kialakítja a támadási tervet, és az Invidious tűzerejét használja fel annak érdekében, hogy kiiktassa a bolygók védelmi rendszereit. Ezt követően a szövetségesei kedvükre rabolhatnak, cserébe a zsákmány felét átadják neki. Végül Leonia ismét eltűnik, a kalózai pedig visszatérnek a rejtekhelyükre, és ott várják a következő hívást.

Elgondolkodva néztem Crackenre, és megkérdeztem tőle:

- Miért nem megyünk a flotta után? Aligha lenne nehéz nyomon követni,

- Valóban nem - erősítette meg a tábornok. - Sőt még azt is tudjuk, hogy sokan a Nal Huttán várakoznak, vagy a különféle züllött csempésztanyákon lapítanak, szerte az egész Galaxisban. - Résnyire vonta a szemét, és hozzátette: - Tavira és az Invidious nélkül a flotta hamar széthullana, és a többiekkel már könnyűszerrel végezhetnénk. Addig viszont, amíg a hajója sértetlen, nem kezdhetjük felszámolni a flottát, hacsak nem vetünk be jelentős erőket annak érdekében, hogy szükség esetén kivághassuk magunkat egy csapdából. Ön is ott volt a K’vath-rendszerben. Egy Mon Cal cirkálót, és két csillagrombolót vetettünk be, hogy elkapjunk egy ócska teherhajót és tizennyolc Trivadászt.

Tycho előredőlt ültében, lekönyökölt az asztalára, és megjegyezte:

- Ugyanakkor a tény az, uram, hogy a K’vath-rendszerben nem állítottak csapdát nekünk.

- Tudom, és ez az egész ügy egyik legaggasztóbb vonatkozása - felelte Cracken, azzal fáradtan sóhajtott egyet, és tovább beszélt: - Az a forrásunk, amely értesített minket a Booty Full tervezett támadásáról, bizonyos jelekből ítélve Tavirához kötődik. Riizolo azt állítja, hogy a saját lábára akart állni, így aztán elmetszette a Tavirához fűződő kötelékeit. Azt mondja, egy ideje már átverte a nőt a zsákmányrésszel, ezért engedhette meg magának, hogy saját karmokat vásároljon. Állítása szerint még Tavira számítógépét is feltörte, abból töltötte le a Glitterstar elleni támadás ötletét. És mert mi elkísértük az utasszállítót a Coruscantig, szilárdan hiszi, hogy egyszerűen csak szerencsétlenül időzítette a rajtaütést, mert mi nyilvánvalóan nem őrá vadásztunk, hanem azért voltunk ott, hogy fedezzük a Glitterstart.

- Nem ő az első bűnöző - mormoltam a fejemet csóválva -, aki nem hajlandó elhinni, hogy tőrbe csalták.

- Továbbá elég ostoba ahhoz, hogy azt képzelje, azzal a kevés információval, amit megadott nekünk, megúszhatja a börtönt - fűzte hozzá Cracken, és ismét megnyomott egy gombot a számítógépén. - A tőle kapott anyagok közül az egyik leghasznosabb Leonia Tavira közelmúltban készült holoképe.

Az asztal felett ismét Tavira háromdimenziós képe lebegett. Az előző felvételen látott ifjú boszorkány szinte nyomtalanul eltűnt. Leonia, noha továbbra is nagyon fiatal volt, jól érzékelhetően komorabb lett, viszont sokkal szebb is. Az égszínkék szeméből sugárzó szúrós tekintet furcsa ellentétben állt szelíd és barátságos mosolyával. A haját hosszabbra növesztette, és az alsó részét cikcakkosra vágatta, ám az egészet vérvörös kendővel szorította le, amely ugyanabban az árnyalatban játszott, mint fekete dzsekijének paneljei. A csípője mellett mindkét oldalon egy-egy sugárvető függött, és a derekát körülölelő széles öv remekül hangsúlyozta karcsú, törékenynek ható alakját. A nadrágja úgy tapadt formás combjára, akár a mesterséges bőr, míg páncéllemezes csizmája felért egészen a térdéig.

- Úgy tűnik, kapott néhány kemény leckét az élettől - hümmögtem a fejemet csóválva.

Cracken fel - felhorkanva, keserűen nevetett egy sort, és kijelentette:

- Nem szívesen gondolok bele, hogy mi lett volna Tavirából, amennyiben Ysanne Isard maga mellé veszi tanítványnak. Vagy akár Thrawn főadmirális. Úgy tűnik, az ifjú hölgy gyorsan tanul a tapasztalataiból és hibáiból, ami az egyik fő oka annak, hogy mindeddig nem tudtuk kézre keríteni. Ahogyan azt már korábban gyanítottuk, és ahogyan azt Riizolo megerősítette, Tavira kezdeményezi a kapcsolatot, nem pedig fordítva. Az Invidek közül senki sem tudja, hogy hol rejti el a hajóját, vagy hogy mikor fog felbukkanni. Ezeket a titkokat csakis azok ismerhetik meg, akik bekerülnek az Invidious-ra, csakhogy az az út egyirányú. Akit egyszer meghívnak az Invidious- ra, és el is fogadja, az többé nem hagyhatja el a hajót.

Tycho alaposan szemügyre vette Tavira képét, majd Crackenre pillantva megszólalt:

- Úgy rémlik, több műveletet is indítottunk már ellene, és ezek kivétel nélkül kudarcba fulladtak. Gondoltak már arra, hogy esetleg van egy forrása, amely tájékoztatja őt a terveinkről?

- Ha így állna a helyzet, az ugyancsak kapóra jönne, ezredes úr - válaszolta bólogatva a tábornok -, mert ebben az esetben csapdába csalhatnánk őt, ha megtalálnánk a forrását, és hamis adatokat adnánk neki. - Széttárta a kezét, és megint csak sóhajtva hozzátette: - Ám eddig ezen a területen is kudarcot vallottunk. Hiába keressük Tavira kémjét, nem tudunk rábukkanni. Nemrégiben megbíztam Iella Wessirit, hogy koordinálja az erőfeszítéseinket, és önök mindketten jól tudják, hogy ő mennyire alapos.

A közlés hallatán szélesen mosolyogtam. Iella annak idején a társam volt a KorBiz-nál, és Ő vezette a nyomozást Tycho árulási perében. így aztán megértőn bólogattam, és kijelentettem:

- Ha ő nem talált kémet, akkor nincs kém.

- Ezt a következtetést, ha vonakodva is, de kénytelen voltam elfogadni - dörmögte rosszkedvűen Cracken. - Úgy tűnik, Tavira mindig tudja, hogy mikor készülünk fel valamelyik támadására, és még idejében lefújja. Továbbá nem tudunk rendszert találni a rajtaütéseiben, sem pedig a viselkedésében, így aztán rákényszerültünk, hogy egyre szokatlanabb és szélsőségesebb módszerekkel próbáljuk előkeríteni. - Felém fordult, és amint belenéztem a szemébe, úgy éreztem, hogy az egész bensőm jéggé fagyott. A tábornok a száját összepréselve bólintott néhányat, majd kimondta: - És az egyik műveletünkbe bevontuk Miraxot.

Hátradőltem ültömben, valósággal belesüllyedtem a székembe, és hirtelen olyan öregnek éreztem magam, mint amilyen maga a Galaxis.

- Azt valamiért tudom, hogy nem halt meg, de máskülönben nem érzékelem őt - mondtam megrendülten. - Ön mit tud róla, tábornok úr?

- Nagyon keveset, de még annak java részét sem mondhatom el önnek.

- A kapitány úr feleségéről beszélünk, tábornok úr! - szólt közbe a homlokát ráncolva Tycho. - A feleségéről, aki eltűnt.

- Ennek magam is tudatában vagyok, ezredes úr. Valószínűleg tudom, hogy Mirax hol tartózkodik jelenleg - közölte Cracken, és sietve feltartotta a kezét, hogy megelőzze bármelyikünk újabb közbevetését. Feleslegesen tette, mert én éppen úgy éreztem magam, mintha minden csontom cseppfolyóssá vált volna, és szinte a puszta lélegzés is meghaladta az erőmet.

- Mirax nemrégiben eljött hozzám - folytatta Cracken -, és megkérdezte, mit tehetne annak érdekében, hogy vége szakadjon az Invidek támadásainak. Elmesélte, hogy az egyik ügyfele, egy nagyon gazdag műgyűjtő elveszített néhány értékes tárgyat, amikor egy Invid-csapat kifosztotta az egyik nyaralóját. Az illető vissza akarta kapni a szóban forgó műtárgyakat, és felkérte Miraxot, hogy nézzen körül egy kicsit. Mirax ismét megkeresett, és felajánlotta nekem a szolgálatait. Nem mulasztotta el megjegyezni, hogy egy effajta fedőtörténet segítségével könnyedén bejuthatna oda, ahová az ügynökeim soha. Aprólékosan elmagyaráztam neki, hogy az Invidek rendkívül veszélyesek, de vállalta a kockázatot. A megbeszéléseink során kijelentette, hogy minél hamarabb leszámolunk az Invidekkel, annál kevésbé kell aggódnia amiatt, hogy a bűnözők esetleg megölik a Zsiványokat, továbbá ő és ön, Horn kapitány, szabadon élhetik az életüket.

Ökölbe szorítottam mindkét kezemet, és kemény harcot vívtam önmagammal, hogy visszatartsam a könnyeimet. Ha nem kötöttem volna ki feltételnek, hogy majd akkor döntsünk a gyerekvállalásról, ha már az Invidek nem jelentenek veszélyt, Mirax sosem vállalta volna el a feladatot. Láthattam volna mindezt, tudnom kellett volna, hogy megpróbál tenni valamit. Sosem tudott tétlenül üldögélni, amikor úgy vette észre, hogy egy-egy terve füstbe megy.

Valóban ilyen típus? A gondolat nyomán rám tört a felismerés: nem emlékszem annyira a feleségemre, hogy választ adjak erre a kérdésre, és ekkor megeredtek a könnyeim. Szerettem volna mentegetőzni, de a torkom úgy összeszorult, hogy alig kaptam levegőt. Üvölteni akartam, de csak tátogni tudtam, aztán a jobb öklömmel lesújtottam a székem karfájára, és becsuktam a számat. Végül szipogtam néhányat, letöröltem a könnyeimet, és függőleges helyzetbe toltam magam

- Bocsássanak meg - suttogtam rekedtes hangon.

- Nincs mit megbocsátani, Corran - vágta rá Tycho, és bátorító mosolyt villantott rám. - Sokkal jobban fogadta, mint ahogyan én fogadnám, ha ilyen jellegű hírt kapnék Winterről.

Cracken kinyújtotta a kezét, és megveregette a térdemet.

- Ami pedig azt az érzését illeti, miszerint Mirax eltűnt - mondta barátságosan -, kérem, ne rémüljön meg túlságosan. Igaz, a soros jelentkezésének határideje lejárt, de még nem telt el annyi idő, hogy a legrosszabbat kellene feltételeznünk.

- Én nem feltételezek semmit, uram - vágtam vissza, azzal szét-nyitottam az ujjaimat, és a tenyeremet bámulva folytattam: - Mirax eltűnt. Nem halt meg, csak eltűnt. Aludtam, és hallottam, hogy a nevemet sikoltja, aztán eltűnt.

Cracken felszegte az állát, és megkérdezte:

- Gondolja, hogy ez több, mint egy egyszerű rémálom?

- Nem rémálom volt - jelentettem ki határozottan.

- Hát akkor, az ön Jedi-képességeiből ered?

A felvetés nyomán gondolkodóba estem. Lehet, hogy valamilyen fajta tudatalatti, számomra is ismeretlen kapcsolat áll fenn a feleségem és köztem az Erőn keresztül? Fogalmam sem volt, hogy ez hogyan lehetséges, illetve, hogy lehetséges-e egyáltalán.

- Nem tudom, tábornok úr - válaszoltam végül az igazságnak megfelelően. - Csak azt tudom, hogy a feleségem eltűnt. Nem érzékelem őt. - Tycho felé néztem, és odaszóltam neki: - írja le, kérem, hogy ön hogyan érzékeli Winter jelenlétét!

Tycho elmosolyodott, és a fejét ingatva felelt:.

- Azt hiszem, tudom, mire gondol, Corran. Valóban érzem a jelenlétét, amikor együtt vagyunk, de ez nem egy állandó dolog. Ma reggel például elment, hogy vigyázzon Anakin Solóra, és fogalmam sincs, hogy merre jár, vagy hogyan boldogul. Bár őt ismerve úgy sejtem, remekül. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy őt és engem ugyanolyan kötelék fűz-e össze, mint önt és Miraxot.

- Köszönöm az őszinteségét - dörmögtem, azzal ismét Cracken- hez fordultam: - Mondja el, kérem, honnan jelentkezett utoljára a feleségem.

- Nem tehetem - válaszolta a tábornok a fejét rázva.

- Meg kell tennie! - vágtam rá.

- Nem mondhatom meg, és nem is fogom megmondani - jelentette ki jócskán elkomorulva Cracken. - Csak gondoljon bele egy kicsit, kapitány! Több ügynököm dolgozik a helyszínen, akik rendkívül sebezhetőek...

- Én elsősorban Mirax sebezhetősége miatt aggódom - szóltam közbe.

- Tudom, kapitány, ne higgye, hogy nem tudom. - Cracken immáron kissé éles hangon beszélt, ami arról tanúskodott, hogy nagyon komolyan veszi az ügyet, és ennek hatására a dühöm alábbhagyott. - Mirax jelenleg ugyanolyan helyzetben van, mint ön és a Zsiványok voltak, amikor bedobtuk magukat a Coruscantra. Ha megadom a kért információt, és ön elindul a felesége után, akkor gyanút foghatnak azok, akik Mirax körül vannak. Bíznia kell a feleségében, és bíznia kell abban, hogy ő ügyesen fogja intézni az ügyet.

- És ha ez nem elég? - mordultam fel, és azon kaptam magam, hogy megint ökölbe szorítom mindkét kezemet, így aztán erőnek erejével szétnyitottam az ujjaimat. - Amennyiben nem adja meg önként az információt, tábornok úr, majd megteszi, ha parancsot kap rá!

- Ezt a parancsot csakis az Új Köztársaság kormányzótanácsa adhatja ki! — vágott vissza Cracken..

A lehető legszigorúbban meredtem rá, és eltökélten közöltem vele:

- Kész vagyok kérvényezni, hogy adják ki nekem ezt az adatot. Amit az Új Köztársaságért tettem, talán egy kicsit régi történet, és semmi sem olyan fárasztó, mint a tegnap hőse, de hajlandó vagyok elkölteni az összes politikai tőkémet annak érdekében, hogy megmentsem Miraxot.

- De hát egyelőre az sem biztos, hogy bajba került - vetette ellen Cracken. - Nem tudjuk, hogy meg kell-e menteni!

- Maga nem tudja, tábornok úr, de én igen - feleltem, azzal talpra ugrottam, mindkettőjüknek tisztelegtem, és zárszó gyanánt kijelentettem: - Én igazán nagyra tartom önöket, és nem kívánok függelemsértést elkövetni, de a feleségem bajban van, és én meg fogom menteni. Jól jött volna a segítségük, de annak hiányában... ne próbáljanak megállítani!